Czipszer Andrea

Miskolcon születtem 1968-ban, zenei tevékenységem is itt kezdődött. Az Egressy Béni Zeneiskola növendéke lettem, gordonka tanszakon tanultam. Kiváló szolfézstanárom, dr. Farbaky Gézáné hívására a zeneiskola gyermekkórusába kerültem, ahol 5 évig énekelhettem. Mint csellista, a vonószenekarnak is tagja voltam. Kisgyerekként az volt a legnagyobb élmény számomra, ha együtt muzsikálhattunk a társaimmal, hangszerrel vagy anélkül, közös örömben utazások, versenyek, koncertek alkalmával.
Középiskolai tanulmányaimat a miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium ének-zene szakosított tantervű osztályában végeztem (1982–1986). Folytatódott az énekes–zenei tapasztalatszerzés: a középiskolában kitűnő leánykar működött Homródyné Engi Zsuzsa tanárnő vezetésével, jó hangulatú próbák, sikeres fellépések, külföldi utak, versenyek gazdagították tudásomat, a gimnázium zenekarának is tagja voltam.
Érettségi után az egri Esterházy Károly Tanárképző Főiskolán ének-zene – történelem szakon tanultam tovább, a karvezetés alapjait Tar Lőrinc tanár úrtól leshettem el. Ezen évek alatt a főiskola vegyes- és nőikarában, valamint több, különféle profilú alkalmi kórusban énekeltem. Szakmai okulásra sok lehetőség adódott a miskolci Forrás Kamarakórusban is, ahol Kiss Csaba és Balásné Molnár Ildikó vezetésével a reneszánsz muzsika élvezetes éneklése mellett újszerű, kortárs kóruszene megismerésére is nyílt lehetőségem.
1993-tól magánéleti okok miatt Somogy megyébe költöztem, ahol több általános és zeneiskolában tanítottam. A tanítás mellett az együtt muzsikálás sem maradt el: népdalkör vezetés, kamarazenei együttesekben való részvétel. A legmeghatározóbbak a balatonboglári–balatonlellei évek voltak: 1998–2000 között a Sotto Voce Kamarakórusban, 2003–2008 a Pelso Vox Énekegyüttesben kipróbálhattam a kis létszám miatti nagyobb egyéni felelősséggel való éneklést. A legnagyobb szakmai–emberi fejlődésem a Balaton Vox kórussal való 12 éves együttlét során valósult meg: 2000–2012 között karvezetője lehettem a boglári vegyeskarnak. Az évek alatt számos fellépésen vettünk részt a városban, a megyében. Jótékonysági koncerteket, kórustalálkozókat szerveztünk, külföldi kórusokkal építettünk partneri kapcsolatot (Németország, Franciaország, Erdély stb.). Fontos és mély baráti kapcsolatok is összetartottak minket az éneklésen túl.
Ismét magánéleti okok miatt költöztem Sopronba, ahol azonnal megkerestem azt a közeget, ahol énekelni lehet – így kerültem a Fidelissima Vegyeskarba 2012 őszén, ahol Arany János vezetésével nagyon magas színvonalú munka folyt és befogadó közösségre találtunk párommal együtt. A két év próbái, fellépései, a dalostársak megismertették velünk a várost is, sokszínű kulturális életét. Jelenleg a Peresztegi Általános Iskolában tanítok és a községben lakom.
Arany János karnagy úr távozásával a kórus kérésére jelenleg én kaptam lehetőséget folytatni az előző 20 évhez méltó zenei munkát.
Igyekszem mind a kórus tagjai, mind a zenekedvelő polgárok ízlésére, igényeire tekintettel vezetni az énekkart.