Szilágyi Miklós

Nem szeretek önéletrajzot írni, mert önmagával szemben az ember mindig elfogult, én pedig jobban szeretem objektívan látni a világot. Magamat is. Legalább is szeretném. Megpróbálom:
Azokban a zűrös nyolcvanas években, vagyis azoknak második felében láttam meg a napvilágot. Gyermekkoromat és ifjú éveimet Halásziban töltöttem. Neveltetésem középpontjában a szeretet, a szigor, a tisztelet és a mindent-megismerés állt. Korán kezdtem zenével foglalkozni, hiszen már alsósként kórustag, később zeneiskolás lehettem. Utóbbival kapcsolatban édesanyám intelme ellenére – a zongora-, a hegedű- és az ütőtanszak elkerülésére intett – lettem végül ütős.
A zenével való korai foglalatoskodás ellenére sokáig nem tűnt úgy, hogy a zene nem csak hobbi, hanem életcél is lesz. Az általános iskola és utána a gimnázium következett, közben két fúvószenekar, egy ütőegyüttes és egy rock banda, majd az érettségi után – tulajdonképpen egy véletlen folytán – a szombathelyi főiskola ének-zenetanár, karvezetés, majd később egyházkarnagy szaka.
Hogy tudtam-e az első pillanattól fogva, hogy ezzel akarok foglalkozni? Nem tudom. Nagyon jól éreztem magam ebben a közegben. Igyekeztem nagyon sokat tanulni, és bár az orgona- és zongoratudást nem tudták a fejembe verni, minden nagyon érdekelt. Vezényelni Vinczeffy Adrienne-től tanultam, faltam a szolfézst és a zeneelméletet, a zenetörténetet, vagy később a zeneesztétikát, mellette pedig zeneszerzéssel kezdtem foglalkozni, amiben sokat segített Tóth Péter, később Horváth Barnabás. Néhány művemet be is mutattuk az egyetem berkein belül Szombathelyen, sőt Sopronban is. Szülőfalumban énekegyüttest alapítottam, ami két évig sikeresen tudott működni.
A diploma előtt, miközben éppen belebolondultam Stravinsky és Bartók zenéjébe, szintén egy véletlen folytán egymásra találtunk Kőszeg Város Fúvószenekarával, és a karnagyi próbaidőszak leteltével – talán mondhatom így – szerződtettek. Így kerültem Kőszegre, immár kitüntetéses diplomásként, de ezzel odahagyva mindent „otthon” – (nagy szavakkal élve) átadva helyemet a feltörekvő nemzedéknek.
Belépőm a folyamatosan altatódalt játszó ékszerdobozba kissé harsányra sikeredett. Kőszeg pedig azóta is a tanulásról szól. Meg kellett tanulnom a fúvószenekar működését, a hangszerek tulajdonságait, a hangszerelést, és szoknom kellett ennek a csodálatosan sokrétű világnak a hangzását és ízeit.
Már némi tudással és tapasztalattal felvértezve iratkoztam be egy évvel később a Debreceni Egyetem karmester, fúvószenekari karnagyi szakára. A zseniális tanárok, a remek kollégák és az ihlető környezet radikálisan megváltoztatta látásmódomat. Csak két példát kiragadva: Dohos Lászlótól vezényelni és zenekart vezetni tanultam, némi zenekari diplomáciával fűszerezve, Arany Jánostól zenetörténetet, példát kapva alaposságról és szilárd értékrendről. Termékeny időszak volt ez, díjnyertes műveket, többek közt első operámat köszönhetem ennek. Diplomakoncertemmel immár karmesterré avanzsáltam, kőszegi zenekarom pedig az ország öt legjobb zenekara közé zenélte magát.
Mindaz, ami ezt követte, jutalom volt számomra, akár a Concordia Kórus vezetésére kapott felkérésről, akár az Ostrom Opera Miskolci győzelméről van szó, amit 2014-ben a kőszegi ősbemutató is követhetett.
Művek, ősbemutatók, díjak, mesterkurzusok dr. Marosi Lászlónál és Sir Howard Williamsnél. Nem lehetek elég hálás mindazoknak, akik segítettek abban, hogy mindez megvalósulhasson.
Eddig a történet. Pontosabban odáig, hogy tisztelt és nagyra becsült egykori tanárom – Arany János – ajánlása nyomán 2015. április 21-én kaptam egy telefont és azzal egy újabb megtisztelő és nagy kalandot ígérő felkérést a Fidelissima Vegyeskar élére. Elvállaltam, és meg kell, hogy mondjam: élvezem, még ha azzal is jár, hogy önéletrajzot kell írnom…

Kőszeg, 2015. május 15.