„Hogy értsd: egy pohár víz mit ér, ahhoz hőség kell, ahhoz sivatag kell” – énekli Zorán a jól ismert dalban. Valahogy így vannak az emberek általánosságban azzal, ami az életük részévé, a mindennapok rutinjává válik. Az egyes mozzanatok fontossága elvész a teendők tengerében. Így van ez a közösségi léttel is. A pandémia a legtöbbeknek megmutatta a közösség hiányát, ami esetünkben a zenélést, az éneklést jelenti.
A legtöbb művészeti együtteshez hasonlóan az óvatos újrakezdés nekünk is az együttlét ünnepe, viszont másoktól eltérően mi nem egy feszültséglevezető fellépéssel indítottuk újra magunkat, hanem a művészeti munka és a közösségi lét koncentrálására hivatott kórustáborral. Egy kicsit jól esett az énekeseknek kiszakadni otthonról, és nekiállni azoknak a feladatoknak, amelyeknek megvalósításától a pandémia zárt el bennünket. Az ismét a dunaszigeti általános iskolában berendezett táborban eltöltött két napban nagyon sok mindent kellett felelevenítenünk Orbán György Daemonjától Daróci Bárdos Csúfolódóján át egészen Tolcsvay Első villamosáig. A darabok sokaságán kívül a legnagyobb kihívást a közös énekléshez való visszatérés: egymás újrameghallása jelentette, ám a táborba belezsúfolt mintegy 13 órányi próba majdnem teljesen megoldotta ezt problémát.
Persze a próbán kívül nagyon sok minden másra is jutott idő, ami a közösség formálását segítette: bemutatkozás (újak a régieknek, régiek az újaknak), ladikozás, táncház, szabad énekelgetés.
A képek a hétvégéről mesélnek…
Szilágyi Miklós
Támogatónk: 
ᐧ