Társadalmi felelősségvállalás – beszámoló

Kórusunk 2020. szeptember 6-án két idősotthonban – Fabricius Endre Evangélikus Szeretetotthon és Ikva Otthon – adott minikoncertet.

Az igényes közbeszéd manapság idegenkedik a közhelyektől. Márpedig a mondat, miszerint “segíteni jó!”, afféle közhellyé vált az elmúlt időszakban. De valóban közhely lehet-e ez a mondat? Hiszen valójában egy feladatot takar, olyan kötelességet, miszerint végső soron adnunk kell valamit olyasvalakinek, akinek az éppen nincs. Ahogy az mondataimból remélhetőleg kitűnik, nyilván nem anyagi javakról beszélünk.

Történt ugyanis, hogy a kórusunk működését finanszírozó alapítvány pályázatot nyert, aminek része az ún. társadalmi felelősségvállalás. A kissé tágnak mondható megfogalmazás akár azt is takarhatja, ami az énekkarunk (vagy minden énekkar) lételeme: művészetünket az emberek szolgálatába kell állítanunk. De hát ezért csináljuk. Ezért áldozzuk időnket hetente az éneklés oltárán, hogy közönségünknek adjunk, ajándékozzunk élményt, ihletet, feltöltődést, bármit. A vasárnapi minikoncertek közönsége pedig a leghálásabbak közül való: olyan idős emberek, akik mögött egy élet munkája áll sok esetben rengeteg szenvedéssel. Ők talán nem is vágynak másra csak egy kis szépre. Ez szép lehet akár kóruszene is… reméljük az volt.

Akkor most egy kissé örkényi módon fordítsunk egy kicsit a kérdésen: adott egy közösség, egy kórus sok lelkes taggal, barátokkal, akik 3-4 hónapig nemhogy nem énekelhettek együtt, nem is találkozhattak egymással sem, nemhogy közönséggel. Nekünk, zenészeknek is felértékelődött tehát az élmény: közönség előtt, ilyen hálás közönség előtt énekelni. Adja magát a kérdés: akkor hát ki is segített kinek?

Kedves sokat megélt, idős barátaink! Köszönjük nektek ezt a borús, de mégis mosolygós vasárnap délelőttöt!

Fabricius Endre Evangélikus Szeretetotthon