Berzsenyi versek másképp – beszámoló

Berzsenyi Dániel meghökkenne, ha egy időutatás lehetővé tenné számára, hogy élőben meghallgasa a Líceumi Zenekarból alakult Children of Hermit, azaz a Remete gyermekei együttes által megzenésített verseit, de döbbenetét egészen biztosan a lelkesedés váltaná fel. Több mint kétszáz évvel a művek keletkezése után is élnek a sorok, s a mai licisták átiratában szólnak is. Méghozzá erősen, hatásosan.

A Liszt Caféban hétfőn késő délután Haris Márton, a zenekar mentor-menedzsere, líceumi öregdiák köszöntötte a megjelenteket, külön üdvözölve a Fidelissima Vegyeskart, a Líceum igazgatóját, Tölli Balázst, és Berzsenyi Attilát, akinek ősapja Berzsenyi unokatestvére volt.

A koncertet a Fidelissima Vegyeskar kezdte „A magyarokhoz II.” című Berzsenyi vers ihlette Kodály kórusmű előadásával, majd a Children of Hermit folytatta ugyanezzel. Nagy volt a kontraszt, de legalább ekkora a változás Berzsenyi kora, s egy mai licista élete között. Mégis van közös és azonos: az az erő, bátorság, lelkesedés és tehetség, ahogy ez a vers a mai ifjak nyelvén megszólalt és hatott. Erről is beszélgetett a megzenésített versek előadása után a Líceumban korábban tanító, így az iskolát jól ismerő Zistler Roland az együttes tagjaival: Király Reginával, Cser Barnával, Haris Lőrinccel, Mikó Ábellel és Földesi Bendegúzzal. “Minden világhírnév egy kis színpadon kezdődik” – állapították meg, s kiderült az is, mennyire élvezték a közös munkát. A gyakorlás számukra nem feladat, hanem játék, a zene pedig mindnyájuk számára örömforrás. 

Forrás: a Líceum weboldala

Kórusunk örömmel vett részt az eseményen, és nagyon élveztük a közös próbákat is.

 

Takács Eszter
kórustag