2026. november 14-én 17.00 órától egy különleges hangulatú koncertet adtunk a felújított soproni Evangélikus templomban.
Karnagyi gondolatok
Először is elnézést kell kérnem a tisztelt Olvasóktól, legalábbis azoktól mindenképp, akik nem vallják magukat hívő embernek. Mai beszámolóm egyik alapját ugyanis személyes istenhitem és annak eredete adja, de ígérem, nem téríteni szeretnék, csak azért kérek elnézést, mert kénytelenek lesznek hinni – nekem.Amikor gyerekként hittanórára és templomba jártam, nyilván nem meggyőződésből, hanem inkább megszokásból tettem. Nem mondanám, hogy teherként, vagy akár lehetőségként éltem meg ezt az egészet, hanem inkább csak az élet természetes része volt, mint annak idején az iskolába járás, vagy éppen mondjuk az, hogy a nagymamámék a szomszéd házban laktak. Nem vagyok tisztában a hitoktatás módszertanával, és nem is szeretnék egy kicsit sem abban a szerepben tetszelegni, hogy értek hozzá, de nem emlékszem, hogy nagyon közelebb tudtak volna vinni ahhoz, hogy értsem azt a bizonyos lényeget.
Nyilván az elmúlt évtizedekben nagyon sokat tanultam és tapasztaltam, és életem mindennapjaival a hitről megszerzett tudásom is fejlődött, gyarapodott. Karnagyi pályafutásom évei alatt rengeteg idegen nyelvű darabot vezényeltem, amiknek túlnyomó része latinul, a modern katolikus egyház egyetemes nyelvén íródott, de voltak darabok számos más nyelven a világ minden kontinenséről is, sőt magam is fordítottam magyarra oratorikus mű szövegét a könnyebb érthetőség kedvéért.
Ezekben a darabokban – főleg az előadások során – magam gyakran tapasztaltam meg a Teremtő jelenlétét, és pályafutásom már elég korai szakaszától igyekeztem úgy alakítani ezeket az előadásokat, hogy a darabok előadói és hallgatói is közelebb kerüljenek a szakrális művek által a szakrális világ valamelyik szegmenséhez.
Ez után a hosszúra nyúlt bevezető után jutunk el 2026-ig, amikor a Fidelissima Alapítvány kuratóriumának tagjaival úgy döntöttünk, hogy Dvořák D-dúr miséjét fogjuk énekelni, elsősorban költséghatékonysági okokból, hiszen a kórus, bár nagyon szeret oratorikus jellegű darabokat énekelni, idén egy zenekar megfizetését nem engedhette meg magának az alapítvány, az említett miséből pedig készült egy átirat fúvósötös kísérettel, fúvósok tekintetében pedig (jól ismert egyéb elfoglaltságaim miatt) egészen könnyen boldogulunk.
Kellett ugyanakkor egy másik darab is, így jött a képbe Leoš Janáček, akit én karmesteri tanulmányaim révén ismertem és szerettem. Az Otčenáš tökéletesen adta magát a Dvořák-mise mellé. Hogy igazán őszinte legyek, először a hangszerelés, a hárfa és az orgona nem mindennap kettőse volt az, ami felkeltette az érdeklődésemet.
Mindenesetre a kórustagok sokkal nyitottabban fogadták a darabot, és a cseh nyelv jelentette kihívásokat, mint vártam. Sokkal jobban megrémisztette őket a misetételek hosszúsága és komplexitása, aztán ahogy haladtunk előre, mégis utóbbi állt össze hamarabb a fejekben, de ez mégiscsak természetes volt egyrészről azért, mert a misével jóval többet és intenzívebben kellett foglalkozni, mint Janáček a kórus számára sokszor mozaikszerűnek látszó darabjával.
Ahogy mindig, a fordulópontot most is a koncert napja jelentette. Hiába hallgatta meg otthon mindenki mindkét darabot, hiába próbáltam képet adni a kíséretekről magyarázattal vagy zongorakísérettel. Amikor megszólalt az orgona és a hárfa kettőse, vagy amikor felcsendült a fúvósötös a kórus mellett, eléggé elbizonytalanította az énekeseket, de mindössze néhány óránk volt összeszokni ezzel az új hangzással, megtanulni együttműködni a zenészekkel. A kórus jól vizsgázott, de én a szokásosnál talán feszültebben vártam a koncertet.
Amikor kiléptem a közönség elé, és megszólaltak Otčenáš első hangjai, akkor viszont valami olyan ihletettség szállt le a templomban lévőkre, amit ritkán tapasztalok olyan darabok kapcsán, amiket nem ismer a közönség. Cseh nyelven énekeltük a Miatyánk szövegét és az általánosan bevett gyakorlattal ellentétben nem adtunk az emberek kezébe fordítást, és ezzel a hangok megoldásának egyik kulcsát. Ugyanakkor Janáček zenéje által az Úr imádságának sorai olyan ihletett mélységet kaptak, hogy egyszerűen azt éreztem, hogy a közönség nem tud máshová figyelni – persze az is lehet, hogy én éreztem rosszul, hiszen a két kísérő hangszer nagy távolsága miatt a szokásosnál is jobban kellett koncentrálnom. Természetesen rengeteget adott hozzá a darab mélységeihez Kocsis Anna orgona és Schunk Franciska hárfajátéka, nem beszélve Csapó József ihletett tenorszólójáról.
Amikor elhangzott az utolsó Amen és kitört a tapsvihar, akkor már tudtam, hogy a közönség megértette, mit szerettünk volna, és valóban nem kellett a fordítás.
A nagyobb falat azonban még hátra volt. Dvořák miséjének fúvósötösre készült átirata a kórus számára semmivel sem más, mint az eredeti orgonás, vagy az az alapján készült szimfonikus verzió, és a fúvósötös szólamai sem mondhatók kimondottan nehéznek, bár mindegyik tartogat kihívást. Viszont a kettőt összehozni egy egészen más tészta jómagam nem is ismerek más darabot, ahol ezzel kísérletezett volna a szerző.
Pedig remekül működik főleg a Fidelissimához hasonló kisebb kórusok esetében, hiszen az arányok szinte természetesen összesimulnak. Dvořák zenéje pedig remekül leírja a szöveg tartalmát, és megfelelően változtatja a feszültségi viszonyokat, így még a hosszabb tételek sem válnak unalmassá. Legalábbis erre kellett törekednünk. A hallgatóság pedig sikeresnek ítélte és hatalmas tapssal hálálta meg az erőfeszítéseket.
Itt kell tehát vissszakanyarodnom gondolataim elejére, neveltetésemre, és megmagyarázni mennyit tanított nekem Dvořák és Janáček két darabján keresztül a zene erejéről. Sokszor jut eszembe mostanában az Úr imádsága, de nem tudom, hogy elimádkoztam-e valaha is ennyire szépen, minden sort többször átrágva és végiggondolva.
Sokféle misét és fúvós együttest vezényeltem az évek során, de nagyon kevés volt annyira izgalmas mint a Dvořák mise Joachim Linckelmann által újragondolt változata, és azt gondolom, hogy mindezeket az intenzív érzéseket a közönségek is sikerült átadnunk, és nem, egyáltalán nem számítottak a nyelvi akadályok (már ha egyáltalán akadálynak lehet nevezni egy ismert szöveg idegen nyelven való eléneklését).
Az, hogy a Fidelissima „Cseh imádságok” című koncertjén egy kicsit közelebb éreztem a Mindenhatót, az szinte természetes – mondhatná a kedves Olvasó –, hiszen nekem ez a dolgom, enélkül biztosan nem tudnám hitelesen átadni a közönségnek a rám bízott zenei gondolatokat, vagy legalábbis kénytelen ezt elhinni nekem. De remélem, hogy a Fidelissima gyönyörű koncertje másokat is hozzásegített ahhoz, hogy higgyenek abban, hogy a zenét azért kapta ajándékba az emberiség, hogy utat nyisson a lélek mélye, egyszersmind a természetfeletti felé.
Szilágyi Miklós karnagy
Közreműködőink voltak
Csapó József tenor
Csapó József Székesfehérváron született. Diplomája megszerzését követően a székesfehérvári Kodály Zoltán Ének-zenei általános iskolában, illetve a Siófoki Művészeti Iskolában tanított. 1996-ban – Magyarországon eddig egyedülállóan – kontratenorként adott magánénekesi diplomakoncertet. 2002-től az előadóművészet került előtérbe életében, a
Nemzeti Énekkar és a Magyar Rádió Énekkara mellett folyamatos szólista-felkéréseknek is eleget téve, itthon és külföldön egyaránt. Szólistaként tenor és kontratenor szerepekben is látható volt, miközben a 6 férfiből álló UniCum Laude énekegyüttessel többszáz koncertet adott világszerte.
2024 szeptembere óta visszatért a pedagógus pályához, jelenleg az Alternatív Közgazdasági Gimnázium énektanára.
Kocsis Anna orgona
Kocsis Anna a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen szerzett orgonaművész-tanári, majd a Debreceni Egyetemen zongoratanári diplomát. Jelenleg a balassagyarmati Rózsavölgyi Márk AMI zongora- és orgonatanára, valamint korrepetítora. Szólókoncertek mellett rendszeresen kísér hangszeres szólistákat és kórusokat, többek közt az Evangélikus Kántorképző Intézet Mandák-kórusát.
Schunk Franciska hárfa
Schunk Franciska 9 évesen kezdett hárfázni Liebe Nóra tanárnőnél. Később a Szent István király Zeneművészeti Szakgimnáziumban, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen folytatta tanulmányait. Erasmus-ösztöndíjjal tanult Berlinben, Maria Graf növendékeként, mesterdiplomáját 2026 februárjában szerezte meg Lübeckben, Gesine Dreyer osztályában.
Tanulmányai mellett rendszeresen kisegített hazai es németországi zenekaroknál, illetve egy éves ösztöndíjas állása volt Lübeckben (Philharmonisches Orchester der Hansestadt Lübeck) és Duisburgban (Duisburger Philharmoniker – Deutsche Oper am Rhein).
2025 augusztusa óta a MÁV Szimfonikus Zenekar szólóhárfása.
Alkalmi fúvósötös

Szilágyiné Gasztonyi, Eszter fuvola
Zenei tanulmányaimat a pápai Allegro AMI szanyi tagozatán kezdtem, később ének-zene szakon végeztem Szombathelyen. 2010 óta vagyok Kőszeg Város Fúvószenekarának tagja, 2015 óta vezetem karnagyként Kőszeg Város Ifjúsági Fúvószenekarát. Gyermekeim születéséig pedig a Fidelissima Vegyeskarnak is tagja voltam.
Badics Krisztina, oboa
Debrecenben születtem és ott szereztem a diplomámat a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. 2004 óta élek Szombathelyen és vagyok tagja a Savaria Szimfonikus Zenekarnak.
Horváth Roland, klarinét
Zenei tanulmányaimat a kőszegi Budaker Gusztáv zeneiskolában végeztem. Kőszeg Város Fúvószenekának 2002 óta aktív tagja és koncertmestere vagyok. A klarinét mellett szaxofonozom, 2012 óta a kapuvári Hanság Big Band tagjaként és lead altojaként.
Beke András, vadászkürt
Alapfokú művészeti tanulmányaimat a kőszegi Budaker Gusztáv Zeneiskolában végeztem. 2002 óta aktív tagja vagyok Kőszeg Város Fúvószenekarának, emellett kamarazenekarokkal vállalok fellépéseket. A zenélés számomra hobbi. Informatikus, majd okleveles közgazdász végzettségemet a Soproni Egyetemen szereztem.
Kalmárné Asbóth Zsuzsanna, fagott
Diplomámat a Zeneakadémián szereztem. A Győri Filharmonikus Zenekar, később a MATÁV Szimfonikus Zenekar fagottosa voltam. Hangszeres pályafutásomat gyermekeim születése után a tanítás váltotta fel. 2016-ban költöztünk Budapestről Kőszegre. Azóta a Szombathelyi Bartók Béla Zeneiskola furulyatanára vagyok. (Különleges érzés lesz Édesanyám hajdani kórusával együtt muzsikálni!)
Fényképek
Fotó: Lisznyai András és Kertész Péter
Műsor
Cseh imádságok – Dvořak és Janaček (önálló koncert)
2026. november 14., szombat, Sopron, Evangélikus templom- JANÁČEK, Leoš: Otče náš JW IV/29
- DVOŘÁK, Antonín: D-dúr mise
- Csapó József (tenor)
- Schunk Franciska (hárfa)
- Kocsis Anna (orgona)
- alkalmi fúvósötös
- Szilágyiné Gasztonyi Eszter (fuvola),
- Badics Krisztina (oboa),
- Horváth Roland (klarinét),
- Beke András (vadászkürt),
- Kalmárné Asbóth Zsuzsanna (fagott).



