Georg Friedrich Händel a zenetörténet nagy évében, 1685-ben született Johann Sebastian Bachhal és Domenico Scarlattival együtt. Születésekor sebészorvos apja már idős volt, gyermekét jogi pályára szánta, s csak némi hercegi ráhatással egyezett bele, hogy fia jogi tanulmányai mellett zeneileg is képezze magát. Zenei érdeklődése az opera felé fordult, így szülővárosából Halléból Hamburgba költözött, ahol a korabeli Németország egyetlen városi operaháza működött. Itt mutatták be első operáját 1705-ben, melynek címe Almira, s melyet bemutatók és sikerek sorozata követett. Az opera iránti érdeklődés Itáliába vitte, meglátogatta többek között Firenzét, Rómát és Nápolyt. Rövid időre visszatért német földre, de 1712-ben Londonban telepedett le.
Händel harminc éven át dolgozott Londonban zeneszerzőként és vállalkozóként. Ez idő alatt nem csak a sikerből jutott számára, rengeteg mindent átélt a csődtől, a különböző intrikákon át a primadonnák és kasztráltak különböző szeszélyeiig. Ugyanakkor a Händel pártfogolta olasz opera megítélése is meglehetősen ambivalens volt, hiszen a közönséget éppen annyira elbűvölte egy-egy gyönyörű hangon megszólaló ária, mint amennyire tolongott egy esetleges operaparódia előadásán. Händel annak ellenére tartott ki az ellentmondásos műfaj mellett, hogy túl volt már olyan nagysikerű oratóriumok bemutatásán, mint a Saul, az Esther, vagy az Izráel Egyiptomban. Még 1741-ben is bemutat két operát, mindkettőt súlyos kudarccal, hogy utána felfedezze, a sikerhez egyetlen dologról kell lemondania: a színpadról. Operáinak bukása után Devonshire hercegének felkérése adott neki újabb lendületet. A felkérés egy Dublinban tartandó segélykoncert-sorozatra szólt. Így készült el 1741 augusztus–szeptemberében mindössze egy hónap alatt a Messiás, melyet Händel magával vitt Dublinba. Az ottani, majd a későbbi londoni bemutatók sikere után lassan hagyománnyá vált a mű előadása Londonban, sőt maga Händel vezényelte azt el minden évben, hogy a bevételt egy árvaház javára fordítsa.
Az általánosnak mondható vélekedéssel szemben a Messiás nem karácsonyi történet, és nem is passió, sőt még a liturgiához sincs közvetlen köze. Legszorosabban az anthemhez kapcsolódik, amely az anglikán egyházban használatos kóruskantáta, ezért is különösen sok benne a kórustétel. Cselekménye nincs, szövegét olvasva rendre a Bibliából (többnyire az Ótestamentumból) vett jóslatokat, reflexiókat találunk. Tallián Tibor szavaival élve „szövegét tekintve a Messiás nem más, mint bő szóval és sokféle fénytörésben elmondott hitvallás; olyan passió, melyből hiányoznak, vagy legfeljebb csak visszfényben vannak jelen a cselekménymozzanatok.” Az oratórium két hosszabb és egy harmadik rövidebb részből tevődik össze. Az első két rész szintén három-három belső egységre tagolható, míg a harmadik rész egyfajta lírai epilógus.
Az első rész megjövendöli a Megváltó megszületését, majd el is meséli azt a klasszikus bibliai történet megidézésével, s ezután megidézi mindazt, amit Krisztus eljövetele adott a világnak. A második rész felidézi a Passiót, Jézus halálát és feltámadását, a végén pedig Krisztus látomását idézi fel: „Hallelujah! Uralkodik az Úr, a mi Istenünk, a Mindenható. E világnak országai a mi Urunké és az ő Krisztusáé lettek, aki örökkön örökké uralkodik.”A harmadik rész nem a feltámadás dicsőítése, hanem elmélkedés Krisztus második eljövetele fölött. Bár szóba kerül a megváltás, a basszus szólista mégis az utolsó ítéletről énekel, és a mű utolsó tételének szövege is Isten Bárányát említi, aki a világ trónusán ül örökké.
A Messiásból nem maradt hátra végleges verzió. Ennek oka, hogy a szerző kortársaihoz hasonlóan gyakorlatiasan állt saját zenéjéhez, és azt mindig a különböző előadások igényeinek megfelelően átdolgozta, átalakította. Ezt a tényt támasztja alá, hogy a Händelét követő és a mienket megelőző korok előadói szükségesnek érezték a mű átalakítását, modernizálását és sokszor az eredeti apparátus (kb. 30 fős zenekar és 20-25 főnyi kórus) olykor sokszorosára növelését. A huszadik század közepétől azonban visszatért a szándék a szerző eredeti zenei elgondolásainak tükrözésére, így az újonnan kiadott kották is ebben a szellemben készülnek. Ennek ellenére nekünk előadóknak azon túl, hogy ismerjük a kottában foglaltakat, egészen mélyen bele kell ásnunk magunkat a műbe, rá vagyunk utalva saját ismereteinkre, tapasztalatainkra. Így lesz ennek az oratóriumnak és a vele egy korban született daraboknak az előadása mindig egyedi, mindig aktuális, tükrözve tudásunk legjavát.

Szabolcsi Bence – Tóth Aladár: Zenei lexikon II. (G–N). Főszerk. Bartha Dénes. Átd. kiadás. Zeneműkiadó, Budapest, 1965.
John Stanley: Klasszikus zene. Kossuth Kiadó, Budapest, 2006.
A hét zeneműve 1979/2. Szerk.: Kroó György; 58. o.
Tallián Tibor: Messiás. Zeneműkiadó, Budapest, 1979.
Romain Rolland: Händel. Gondolat Kiadó, Budapest, 1965.
John Eliot Gardiner: Händel: Messiás (Hanglemez kísérőfüzet), Hungaroton, Budapest, 1983.