Inspiráló emlékezet

A mai napig szívesen nézem meg Christopher Nolan 2010-ben bemutatott Inception című filmjét, amit hazánkban Eredet címmel mutattak be. Bár nem gondolom, hogy túl sok poént lőnék le, ha elkezdeném fejtegetni a cselekményt, mégis elég talán annyi, hogy főhőseink azzal a problémával néznek szembe: miként lehet egy gondolatot elültetni valakinek a fejében úgy, hogy az illetőt e gondolat megihlesse, magáénak érezze azt, a gondolat új, saját gondolatok megszületését segítse elő? Miért indultam visszatekintésemben ilyen távolról? Úgy gondolom, hogy a zeneszerző (vagy éppen az író, a költő, a festő – egyszerűbben alkotóművész) ugyanezzel a problémával néz szembe minden alkalommal, amikor létrehozza művét.

Ilyen szempontból speciális terület a zene, hiszen a megírt darabnak közvetítőre van szüksége. Nagyon leegyszerűsítve ez a közvetítő az előadó. Az előadás pedig mindig más. Így a zenemű pedig mindig egy kicsit másként hat, de előfordulhat az is, hogy (vagy a jellege, vagy az előadása, vagy éppen a befogadó hiányosságai miatt) nem hat.

Szokolay Sándor zenéjéhez a legtöbbször hosszú út vezet, talán azért, mert a legtöbben csak egy oldalát ismerik a zeneszerzői énjének és egy kis részét a oeuvre-nek. 2021. október 2-án a hallgatóság színesebb képet kaphatott a 90 éve született szerzőről. Bár a soproni Evangélikus Közösségi Ház Gyülekezeti termében nem hallhatott a nagyérdemű például sem a nagyszerű operákból, vagy épp kantátákból, de ízelítőt kapott hangszeres szóló- és kamaradarabokból és persze kórusművekből is. De ez a koncert nem is arról szólt, hogy mindenki fülhátracsapva rohanjon Szokolayt hallgatni. Amihez igazán közelebb lehetett kerülni a Fidelissima Vegyeskar és a Szokolay család által közösen szervezett koncerten, az Sanyi bácsi örökké vidám és gyermeki szerzői énje.

Azt nem tudhatjuk biztosan, hogy darabjai közül melyek fogják legtovább túlélni a zenei divatok állandó hullámzását. De gondoljunk csak bele: Beethoven életművéből a 9 szimfónián, az Egmont nyitányon és a Für Elisen túl az átlagos műkedvelő vajon hány darabot tud felsorolni? Ha már Beethovent említettem: az utána következő zeneszerzőgenerációk azt gondolták, hogy a 9. szimfónia után nincs tovább (tudom: gondolták ezt például Wagner, és sokan mások után is). De Szokolay Sándor – és ezzel koncertünk – üzenete éppen az, hogy játszd/énekeld el és gondold tovább!

Ez lett koncertünk tételmondata, vagy – ha már Wagnert említettük – Leitmotivja, vezérgondolata. Inspiráció. Ez a szó többször is elhangzott a koncert háziasszonya, Szokolay Orsolya szájából.

Evangélikus zeneszerző, mondják róla. Gondoljunk csak bele: hány szerző életművéhez tartozik hozzá ennyire szervesen a vallása? Még a mélyen hívő Anton Brucknert sem szokás így, szinte már eposzi jelzővel katolikus zeneszerzőként emlegetni. Az evangélikusokról pedig szokták mondani, hogy a keresztény felekezetek között a leginkább gondolkodó, a szó legnemesebb értelmében „kételkedő”. Ha megpróbáljuk innen is értelmezni Szokolay műveit, megint csak közelebb kerülhetünk az igazsághoz, hiszen a számára oly meghatározó zsoltárokat nagyon sokszor csak kiindulási alapnak tekintette, és a zene mondanivalójának megfelelően alakított rajta, nem a jelentést változtatva ezzel, hanem – zenéről lévén szó – a hangsúlyozást.

Erről szólt koncertünk nyitó részének két darabja. Ezek közül az első, a Locarnói motetta (vagy Örvendjetek az Úrnak!) szövege teljes egészében a szerző alkotása, mégis mintha Bibliai zsoltárt olvasnánk:

„Buzgón kérjük kegyelmes Úristen felségét,
Árassza ránk bőven nagy kegyelmességét!”

A 100. zsoltár szövegére komponált Hálaének sem másolja teljes egészében a bibliai szöveget. Az 1994-ben kelt darab szövegének súlyozása éppen úgy van átalakítva, hogy a hálát kifejezhesse, amiért a Gondviselő éppen a „hűséges” Sopronba vezérelte a szerző útját.

A két darab közé ékelődő Miatyánk pedig arra példa, hogy az Úr imádáságához milyen érzékenységgel és alázattal tudott hozzányúlni. Nincs semmilyen változtatás, csak az imádság és egy pentaton alapgondolat. Ha pedig pentaton, eszünkbe juthat: „testvér lészen minden ember”.

A koncert második, legterjedelmesebb harmada a hangszeres darabokról szólt. Gyermeki, de nem gyermekded darabok szólaltak meg a szerző különböző életszakaszaiból, kezdve a legkorábbi, békés-tarhosi diákként írt művekkel. Persze, amikor a gyermekek, fiatalok számára írott darabokat említjük, tehetnénk kitérőt, rendszereket kritizálva, de nincs rá szükség. Hallgattuk a Zene-Bonát, a Merengést, a Tarhosi Szonatinát, a Kis Szvittet, majd a Négy táncos miniatűrt és a Gyermek kvartettet, és előadóktól függetlenül (hiszen hangszeres növendékek és tanáraik együtt szerepeltek) kiviláglott a művekből az adni akarás, hogy a szerző kortól és környezettől függetlenül tudott és akart játszani, darabjain keresztül átadni a gyermekeknek és a világnak azt, amit ő Békés-Tarhoson kapott. Inspirálni akart, ahogy őt inspirálta egykori tanára, Sipos Éva. Inspirálni – elültetni a gondolatot.

Persze mindenkihez más út vezet, és mindenkiben más gondolat ver gyökeret, de hát ez ebben az egészben a csoda, ez a varázslat.

A hangszeres rész „záróakkordja” Varga Nadin fellépése volt. A Szokolay InspirArt felfedezettje gyönyörűen játszott Rahmanyinovot és természetesen Szokolayt, de a közönséget leginkább saját darabja a Kis kece lányom variációk érintette meg. Bár jómagam szívesen hallgattam volna meg más szerzeményét, a három darabból álló előadás így volt szerves egész, hiszen Szokolaytól indult és mutatta meg a Kis kece lányomat, majd végül talán abba engedett betekintést, ahová szeretne eljutni.

Nem csak a tehetség ilyenfajta megmutatkozása után volt nehéz újra színpadra lépni, hanem azért is, mert saját darabról beszélni sommásan nagyon nehéz. Még nehezebb 2 év távlatából. Hiszen a Négy Zsoltár még 2019-ben született, alapgondolata pedig annál is régebbről, 2016-ból származik. Akkor, immár öt éve találkoztam először egy kórustagnak hála a Nyolcvan év négy negyedben címmel megjelent Szokolay interjúval (Híd evangélikus misszió magazin, 2011. I. szám, 32-33. o.). A cikk, amiben Sanyi bácsi négy bibliai zsoltárt állított élete négy sarokkövének, számomra egy négytételes zenemű vázlatát rajzolta ki, de a gondolat csak 2019-ben a Fidelissima Vegyeskar negyedszázados jubileuma kapcsán szökkent szárba.

Engem is Szokolay inspirált, zenéje és szellemisége, hiszen addigra közeli ismeretséget kötöttem Sámsonnal és behatóan megismertem szinte az összes kórusművet a gyerekkari kánonoktól a férfikari Missa Brevisig. Átszűrtem magamon azt, ahogy én hallgatóként, énekesként, karvezetőként és zeneszerzőként befogadtam őt, és az ő bennem lezajlott metamorfózisát foglaltam négy tételembe. Az első tétel (122. zsoltár: „Örvendeztem, amikor azt mondták nekem: »Az Úr házába megyünk.»”) Szokolay stílusában írt méltóságteljes himnusz, a második rondó tétel (96. zsoltár: „Énekeljetek az Úrnak új éneket…!”) még mindig az ő stílusjegyeit használja, de harmónia- és ritmusvilágot már sokkal jobban igyekeztem a saját képemre formálni. A harmadik, lassú tétel kísérlet, melyet az előbb említett rövid mise segített életre hívni (itt köszönet jár a Szent Efrém férfikarnak a fantasztikus interpretációért), és amiben én is belépek egy kicsit az aleatória világába – nem is éreztem magam rosszul. A negyedik tétel pedig három tagú lendületes finálé, ami hűen őrzi Szokolay szellemiségét, viszont a számomra oly kedves ritmikus és metrikus játék élteti.

Inspiráció. Hangzott el többször a koncert folyamán. Erről szólt október 2-án lezajlott hangversenyünk, erről szól Szokolay öröksége és bízom benne, hogy ezt folyamatot sikerült nekem is tételekbe és harmóniákba rendeznem, és Sanyi bácsi után (akihez észrevétlenül ezer szállal kezdtem kötődni) nekem is sikerül elültetnem valahol a később szárba szökkenő termékeny gondolatot.

Szilágyi Miklós karnagy

 

A műsort Szilágyi Miklós kórusművekkel, Szokolay Orsolya hangszeres darabokkal kapcsolatos narrációja fűszerezte. Mindkettőjük szavaiból áradt a szeretet és a tisztelet. Orsolya hihetetlen közvetlenséggel és nyíltsággal beszél Édesapjáról mint apáról és mint művészről.

A kórus nagyon izgult az ősbemutató előtt, ami nem lett tökéletes, de – úgy tűnik – azért sikerült átadni a darab mondanivalóját, zeneiségét.

Szokolay Orsolya véleménye az ősbemutatóként elhangzó Szilágyi-darabról: „A Négy zsoltár a legszebb – édesapám emlékét őrző – zenei megnyilvánulás!”

Köszönjük mindazoknak, akik eljöttek meghallgatni ezt a koncertet!

Takács Eszter titkár

 

Fotó: Varga Jenő
Tovább a galériához >>>