Összefogásból jeles

Sopron négy kórusa közös koncerttel emlékezett meg Szokolay Sándor születésének 85. évfordulójáról

média >>> | felvétel >>>

Arany János karnagy nyitó szavait követően dr. Fodor Tamás polgármester úr köszöntötte a jelenlévőket, majd arról beszélt, miért jó Sopronnak a “Fidelissima” Alapítvány kezdeményezése. Egy emlékhangverseny ugyanis:

  • a legméltóbb megemlékezés Szokolay Sándor Kossuth-díjas zeneszerzőnk, a város díszpolgára születéséről;
  • jelentős eseménye Sopron kulturális életének;
  • lehetőséget és teret ad az amatőr együttesek példamutató összefogására.

Az est műsorvezetését vállaló Arany János igen felkészültnek bizonyult: a szerző felesége, Szokolayné dr. Weltler Magdolna segítségével olyan információkat is elmondhatott a szép számú közönségnek, amelyekről hivatalos leírásokból biztosan nem szerezhetett volna tudomást.
A koncerten elsőként a Kórus Spontánusz lépett fel, Kocsis-Holper Zoltán karnagy vezetésével. Műsorukon egy zsoltárfeldolgozás, és két Sarkady Sándorhoz kapcsolódó mű szerepelt. Színes, fegyelmezett előadásuk nagyon jó kezdetet adott a koncertnek.
Ezután következett az est egyetlen nőikara, a Harcz Katalin vezette Sonitus Scarbantiae Nőikar. Előadásukban Szokolay Sándornak az 1960-70-es években írt két műve szólalt meg. A népdalokra és népszokási játékdalokra írt feldolgozások megmutatták a zeneszerző játékos oldalát.
A műsor derekán Szokolay Orsolya nagyon közvetlen, nyílt és őszinte visszaemlékezése csalt könnyeket a hallgatóság szemébe. Szavaiból, lényéből is sugárzott az a mindent átható szeretet, amely apa és lánya kapcsolatát jellemezte.
A műsor második felét Makkos Ágnes együttese, a Liszt Ferenc Pedagógus Énekkar indította. Programjuk mindegyik száma a magyar történelem egy-egy fájdalmas momentumát idézte: a két világháború közötti parasztsors tragédiáját, a romániai falurombolás veszedelmét vagy a magyar evangélikus egyház történelmi méretű hányattatásainak emlékét.
A Szilágyi Miklós vezette Fidelissima Vegyeskar első darabja tisztelgés volt korábbi karnagyuk, Arany János és a szerző hosszú barátsága előtt, hiszen az a soproni viszontlátásuk örömére született. Műsoruk második számát Lantos Rezső halálára írta a szerző. A nagyívű, szenvedélyes darab a kórus előadásában Szokolay Sándor búcsúztatójává is vált.
A koncert zárásaként a közel 130 fős összkar a Szokolay-család egyik legkedvesebb darabját, a Locarnói motettát adta elő. Az előadást szerencsésen gazdagította a mű születési körülményeiről kapott szórakoztató személyes beszámoló, melyet a szerző felesége osztott meg velünk Arany János tolmácsolásában.

A kórusok fegyelmezettsége, a közönség lelkesedése, a meghitt, bensőséges hangulat egészen különlegessé tette az eseményt. Köszönjük Mindazoknak, akik személyes jelenlétükkel megtisztelték a koncertet, és támogatták a kezdeményezésünket!

20160403_Szokolay_85
Fotó: Varga Jenő

Az elhangzott művek:
Kórus Spontánusz, karvezető: Kocsis-Holper Zoltán

  • Tavaszi dal vegyeskarra [Op. 387 (2010)]
    Sarkady Sándor versére (Organum Hungarorum) régi regölők módjára
    A 75 éves Sarkady Sándor köszöntésére
    A darabot a Sarkady-ünnepségen ősbemutatóként a Kórus Spontánusz énekelte.
  • Három genfi zsoltár vegyeskarra [Op.112 (1975)]
    – I. Emlékezzél meg, Úr Isten (132. zsoltár)
  • Két gyöngyhimnusz vegyeskarra [Op.388 (2010)]
    Sarkady Sándor verseire vegyeskarra
    – 1. Liliom, rózsa, mályva
    – 2. Aranyeső…
    Az Arany János vezette Fidelissima Kórusnak szeretettel: a 75-éves Sarkady Sándor tiszteletére.

Sonitus Scarbantiae Nőikar, karvezető: Harcz Katalin

  • A fonóban (gyermekkarra) [Op.63 (1968); népi szövegek]
  • Újévi kánta (szoprán szólóra, nőikarra és zenekarra) – Finálé [Op.120 (1976); népi szövegek]

Liszt Ferenc Pedagógus Énekkar, karvezető: Makkos Ágnes

  • Éjjeli kiáltó vegyeskarra [Op.369 (2008)]
    (Canto-Pastorello)
    Pásztor-ének Sinka István versére vegyeskarra
    A Makkos Ágnes vezette Soproni Liszt Ferenc Pedagógus Énekkar fennállásának 60. évfordulójára, 2008 Pünkösdjére.
  • Miatyánk (vegyeskarra) [Op.327 (2000)]
    Károli Gáspár fordításában
  • Ima rontás ellen [Op.221 (1987); a szerző szövege]
    Fohász Erdély falvaiért

Fidelissima Vegyeskar, karvezető: Szilágyi Miklós

  • Hálaének [Op. 272 (1994); Biblia]
    Vegyeskar a 100. zsoltár szövegére Károli Gáspár fordításában
    Arany Jánosnak ajánlva a soproni újratalálkozás örömére, és a jó-szomszédság jeleként.
  • A zengő csudaerdő balladája [Op. 130 (1977); a szerző szövege]
    Vegyeskar népi szövegek nyomán
    A KISZ Központi Művészegyesülete felkérésére. Lantos Rezső emlékének ajánlva.

Összkar, vezényelt: Szilágyi Miklós

  • Locarnói motetta (Örvendjetek az Úrnak!) [Op. 86 (1972); a szerző szövege]
    1972-73-ban a vegyeskari változat után készült a darabból zenekari és orgonakíséretes verzió is.
    Ajánlása a Lutheránia énekkarnak szól, melynek ebben az időben Weltler Jenő volt a karnagya.

 

Tovább a galériához >>>
Fotó: Péterfalvi Katalin