Átadtuk az adományokat!

2017. december 9-én, immár harmadik alkalommal, „ADVENTI FÉNYEK” címmel fényjátékkal kísért jótékonysági koncertet adtunk – Szilágyi Miklós karnagy vezetésével – a soproni Evangélikus templomban. A „Fidelissima” Alapítvány és a Fidelissima Vegyeskar a soproni fogyatékossággal élő és rászoruló gyermekeket gondozó intézmények támogatására indította el ezt a kezdeményezést, amelyet a város szociálisan érzékeny cégvezetői és lakosai felkaroltak.
Január 10-én a kórus látta vendégül az intézmények képviselőit, hogy átadásra kerüljenek az adományok. A vendégeket – a szervező, Takács Eszter kórus- és kuratóriumi titkár, kényszerű távolléte miatt – Horváth Enikő Sára, az alapítvány kuratóriumának elnöke köszöntötte. Az elnökasszony felkérte az intézmények képviselőit, hogy mutassák be az általuk gondozott gyermekeket, illetve mondják el, mire fogják felhasználni az adományokat.

 

média >>>

 

A Cseresznye Sori Gyermekotthon vezetője, Pichlerné Gábor Beáta megköszönte a támogatást. Árvácska Alapítványuk neve is árulkodik arról, hogy állami gondoskodásban élő, halmozottan hátrányos helyzetű gyermekeket gondoznak 3-tól 18 éves korig. A tavalyi támogatás abban nyújtott számukra nagy segítséget, hogy a gyerekeket elvihessék egy kalandparkos táborozásra. Fontos számukra, hogy a család nélkül felnövő gondozottjaikat különböző programok szervezésével kimozdítsák a szürke a hétköznapokból, minél szélesebb képet adjanak a teljes életről. Mindezekhez nyújt számukra hatalmas segítséget az adomány, illetve a látványos koncert, amin a gyerekek és gondozóik is részt vehettek.

 

Kocsis Jánosné, a „TÓMALOM HÍD” a fogyatékos gyermekek társadalmi kapcsolatainak fejlesztésére alapítvány kuratóriumának elnöke hálásan köszönte a Győr-Moson-Sopron Megyei Alpokalja Szociális Központ (korábban: Tómalom utcai Fogyatékos Gyermekek Otthona) lakóinak (2-40 év közöttiek) nyújtott támogatást. Az adomány a súlyosan, halmozottan fogyatékos gondozottak szabadidős programjaihoz nyújt majd anyagi hátteret. Kisebb, akár kisvonatos kirándulást terveznek a gondozottjaikkal. Nagyon köszönte, hogy a varázslatos koncertre a gondozottakat is elvihették.

 

A Sopron és Környéke Család és Gyermekjóléti Ellátás Intézete Gyermekek Átmeneti Otthona életvezetési nehézségekkel, szenvedélybetegségekkel küzdő, otthonról elszökött, lakhatási problémákkal küzdő gyermekek felkarolására jött létre. A teljes körű ellátást végző intézet új, megbízott vezetője, Katonáné Kovács Ágnes elmondta, hogy a pénzt jelenleg elsősorban az intézményükbe kerülő gyermekek öltözetének és tanszereinek biztosítására fordítják, mert a gondozásukba kerülő gyermekek ezek nélkül érkeznek hozzájuk. Az adomány lehetővé teszi számukra azt is, hogy karácsonykor egy-egy személyre szabott meglepetéssel kedveskedhessenek a családjukból kiemelt kis védenceiknek. Új vezetőként szeretne kirándulásokat is szervezni a gondozottaknak, amit szintén az adomány tesz lehetővé számukra.

 

A Kozmutza Flóra EGYMI által működtetett Kópé Sport és Szabadidő Egyesületről Czvitkovics Erika igazgatóhelyettes, az egyesület elnöke beszélt. Elmondta, hogy intézményükben enyhe fokon értelmi fogyatékos, középsúlyos, illetve halmozottan súlyos fogyatékos gyerekek oktatása és nevelése folyik. Egyesületüket a tantestület alapította azzal a céllal, hogy a szabadidő hasznos eltöltésére, elsősorban a sportolásra, az egészséges életmódra mutassanak különböző lehetőségeket a gyermekeknek. A rendszeres sportrendezvényeik, kirándulásaik megvalósításához különböző pályázatokat nyújtottak be, melyek 20%-os önrészéhez tudták felhasználni a tavalyi adományt, továbbá rajzeszközöket vásároltak a tehetséggondozás érdekében (két gyermekük rajza is szerepelt a Fő téren elhelyezett adventi óriásnaptárban). A téli sportoláshoz a gyermekek korcsolyapálya-bérletéhez tudtak hozzájárulni. Az idén indult számítógépes adatrögzítői képzésükhöz is ebből az összegből tudtak eszközöket vásárolni. Most téli túrára és korcsolyázni szeretnék vinni a gyermekeket, ennek költségeihez szeretnének hozzájárulni, illetve – a tavalyi évhez hasonlóan – fejlesztőeszközöket szeretnének vásárolni.

 

A Doborjáni Ferenc EGYMI, Speciális Szakiskola, Kollégium gondozottjai értelmi sérült gyermekek óvodástól szakiskolás korig. Intézményük kollégiumként is üzemel, sőt, állami gondoskodásban lévő tanulóik is vannak. A gondozottak szülei kezdeményezték az „Erdei” Doborjáni Iskola Gyermekeiért Alapítvány létrehozását. Krutzlerné Szarka Tünde igazgatónő elmondta, hogy Alapítványuk elsősorban a szabadidő hasznos eltöltésének lehetőségeit, az egészséges életre nevelést szolgáló rendezvényeket, valamint a táboroztatást támogatja. A kapott adományt most korcsolyabérletek, tanszerek vásárlására, majd nyáron egy balatoni pár napos táboroztatás támogatására használnák fel. Nagyon köszönte, hogy jelen lehettek a koncerten, mert a gyerekek még most is emlegetik, hogy ilyen szép fényeket még soha nem láttak és soha nem hallottak ilyen szépen énekelni felnőtteket és gyermekeket.

 

Ezután Horváth Enikő Sára elmondta, hogy az intézmények az általuk eladott támogatási kártyák bevételének 30%-át eleve megtarthatták, ehhez jött még az átutalt adományokból, illetve az eladott támogatói jegyekből intézményenként 220 000 Ft, melyért az intézményvezetők nagyon hálásak voltak.
A kórus énekszóval vett búcsút vendégeitől.

 

Nagy örömünkre szolgál, hogy az intézmények vezetői egyre inkább élményszerzésre, olyan programok megszervezésére fordítják a kapott összegeket, amelyek közvetlenül a gyermekek örömére szolgálnak, de természetesen az is megható a számunkra, hogy a szükséges eszközök, tanszerek, ruházat beszerzéséhez is segítséget tudunk nyújtani.

Az adományozottak és a szervező „Fidelissima” Alapítvány és Fidelissima Vegyeskar nevében ezúton is köszönjük a cégek és a magánszemélyek összefogását, támogatását!

Takács Eszter
titkár

 

Tovább  galériához >>>
Fotó: Király Géza