Adventi fények, 2018

Csodálatos élményben volt része mindazoknak, akik 2018. december 8-án ellátogattak a soproni Evangélikus templomba. A „Fidelissima” Alapítvány és a Fidelissima Vegyeskar által szervezett jótékonysági hangversenyen több százan vettek részt, hogy adományaikkal támogassák a soproni fogyatékossággal élő és/vagy rászoruló gyermekeket gondozó intézményeket.
A hangversenyt december 25-én este közvetíti a Sopron TV.

 

média >>> | felvétel >>>

 

2015 óta minden évben ősszel arra készülünk, hogy decemberben, amikor jön a karácsony, akkor a magunk szerény eszközeivel segítsünk azokon, akiknek nálunknál nehezebb sors jutott. Minden évben változik egy kicsit a képlet. Volt már fényjáték, fényfestés; volt már aula, de a legtöbbször az evangélikus templom áhítatos tere. Mindig próbálunk egy kicsit fejlődni, hogy a közönségünk egyre és újra többet kapjon, és maradjon meg a szándék, a segítség szándéka.
Ebben az évben a terv az volt, hogy bejárjuk a nagyvilág egy részét, és megmutatjuk mennyire sokszínű a karácsonyi énekkincs. A feladat nem volt túl egyszerű, hiszen már a megfelelő énekek kiválasztása is egyfajta kaland volt, mert olyan darabokat kellett találni, amik saját hazájukban jól ismertek, de ez nem volt elég. Vegyeskarról lévén szó meg kellett találni a megfelelő feldolgozást, ami megfelel elsősorban a minőségi kritériumoknak. Ha már megvolt az ének a megfelelő feldolgozásban, jöhetett annak megtanulása. Ez a folyamat ebben az esetben kiegészült a szöveg kiejtésének megtanulásával. Mindehhez a kalandhoz rengeteget segített a kórus tagsága. Amikor elmondtuk a koncepciót az énekeseknek, sokan keresték meg rokonaikat, régi barátaikat, ismerőseiket, akik külföldön élnek. Így aztán szépen lassan összegyűlt a koncert repertoárja, és a megtanuláskor a fentiekhez hasonló módon kaptunk segítséget abban, hogy az összes szöveget megfelelőképpen tudjuk kiejteni.
A kórust lelkesítő, és minden tekintetben megmozgató feladat még így sem volt éppenséggel könnyűnek nevezhető.
A koncerthez közeledve csak lassan születtek meg a darabok, és egyre gyakrabban csodálkoztunk rá a naptárra: mennyire közel van már a kitűzött dátum.
Aztán csak elérkezett a koncert napja. Nem indult minden éppenséggel könnyen. Sajnos a körülmények nem tették lehetővé, hogy a zenénket össze próbáljuk a meghívott homokfestőművész elképzeléseivel. Mindez azonban nem számított, nem is számíthatott akkor, amikor a templomban kihunytak a fények, és elkezdődött az előadás.
Nem mondhatnám, hogy teljesen nyugodtak voltunk, de abban a pillanatban, amikor elkezdtünk énekelni, a kóruson mintha kellemes izgalom lett volna úrrá, talán az ajándékozás izgalma. Mert amikor képletesen elindultunk Magyarországról, és Csehországon, Lengyelországon, Ukrajnán, Finnországon, Svédországon, Hollandián, a Brit szigeteken, Argentínának, az Egyesült Államokon, Portugálián, Spanyolországon és Katalónián, Franciaországon, Olaszországon, Németországon és Ausztrián keresztül végül visszaértünk kis hazánkba, már valóban csak az számított, hogy a rengeteg munka és tanulás, amit ezekbe a végül nagyon is megszeretett darabokban fektettünk, megtérül, és szebbé válik tőle valaki másnak az Ünnep. Legyen az akár a hallgató, aki a közönség soraiban ült, vagy a gyermek, aki közvetlenül, vagy közvetve ajándékot kap tőlünk.
Az izgalmas kaland lezárultával nincs is miért szégyenkeznünk, hiszen a közönség tapsáért, a nagyon is zajos sikerért megdolgoztunk, és minden tőlünk telhetőt megtettünk. Az esetleges hibák arra sarkallnak bennünket, hogy legközelebb, egy másik alkalommal még jobban fogjuk majd ezeket a műveket előadni.

Szilágyi Miklós
karnagy

 

Csodálatos módon alakultak a technikai, személyi feltételek is. Kellett egy nagy teljesítményű projektor, egy 6×3 méteres vászon, amit persze fel is kellett lógatni, ehhez kellett egy áthidaló, mely keresztben átérte a templomot. És megkaptuk: a velünk már többször együttműködő, Hajas Zsolttól és a Távoli Fény Vizuáltechnika nagyon segítőkész munkatársaitól.

És persze kellettek homokfestők. „Véletlenül” találtunk rá a Digital Sand munkatársaira: Végh Lajosra és Városi Gabriellára, akik teljesen átérzik a várakozás örömét, hiszen – ahogy karnagyunk és felesége is –, Ők is második gyermeküket várják.

A szervező sokszor ütközik falakba, akadályokba, elcserélt dátumokba… De ha az Úr Isten támogatni akar valamit és valakiket, akkor ugyan ki állíthatná meg? Számomra az, ahogy végül mindez elrendeződött, az advent csodája.

Köszönjük!

Takács Eszter
kórustitkár

 

Fotó: Lisznyai András
Tovább a galériához >>>