A közösségi éneklés tucatnyi formáját, műfaját vonultatta fel 2019. július 6-án a Soproni Kórusünnep, amely immár másodszor került megrendezésre Sopron barokk belvárosában. A program során 13 magyar és osztrák énekkar lépett fel műsorával, akik ezernél is több látogatóval osztották meg a közösségi éneklés örömét. A Soproni Kórusünnep célja, hogy rendhagyó környezetben adjon bemutatkozási lehetőséget a város és környéke énekkarainak, közelebb hozva az együtteseket meglévő és leendő közönségükhöz.
Már 13 kórus + a közönség énekelt a Kórusünnepen!
A tavalyi nagy siker után idén több kórus több kategóriában jelentkezett, ezzel biztosítva, hogy a nap folyamán valahol mindig felcsendüljön az énekszó. Török Krisztina és Bognár László szervezőket – az 5. szólam podcast tagjait – nem viselte meg a kihívás, fantasztikus napot szerveztek a városnak.
Szilágyi Miklós karnagyunkkal a délutáni kézműves-foglalkozáson és az esti gálán vettünk részt. A gyerekeknek és szüleiknek kánonokat énekeltünk/tanítottunk, illetve színcsengővel vontuk be a gyerekeket a zenélésbe.
Az esti gálán Kocsis-Holper Zoltán – a rendezvény művészeti vezetője – a már megszokott könnyedséggel és humorral énekeltette meg a közönséget, illetve konferálta fel a kórusokat. Ugyan a gála alatt egy nagyobb eső ért el minket, de ez sem a közönséget, sem a kórusokat nem zavarta meg. Kitartottunk. A gálára idén is – számunkra is – szokatlan darabokkal készültünk:
- S. NAGY István – NOVAI Gábor: Csöngess be hozzám, jó barát!
- BRÓDY János – TOLCSVAY László: Az első villamos
- ADAMIS Anna – PRESSER Gábor: Ringasd el magad!
A közönség és mi is remekül szórakoztunk! Köszönjük a szervezőknek ezt a csodás napot!
Takács Eszter
titkár
Fotó: Szalay Károly
Tovább a galériához >>>
Fellépésünk a gálán
Támogatónk: