A szervező Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. egy igazi soproni kultúr/túrára invitálja a soproniakat: régieket és újabbakat egyaránt. A Szent Mihály naphoz közelítő program célja ugyanaz, mint annak idején a gazdáké volt Szent Mihálykor: számba venni az éves szaporulatot, értékelni az éves termést, mérleget vonni, hol tart a gazdaság. A Pro Kultúra ugyanezt teszi 4. esztendeje – a kultúra terén.
Karnagyi gondolatok
Ahogy az a köztéri koncertjeink során, augusztus elején már megmutatkozott, szabadtéri koncerten találkozni a közönségükkel egészen más, különleges élmény még akkor is, ha majdnem elgázol egy vonat. De erről majd később.
Sopron sokszínű kultúrájának lüktető vérkeringésében részt venni nagy kihívás, hiszen a közönség sok jó minőségű produkció közül választhat. Erre kiváló példa a KultUdvarok rendezvény, éppen ezért nagy megtiszteltetés a fellépők sorában látni kórusunkat. A programsorozatból nekünk jutott fél órás szelet kitűnő alkalmat adott arra, hogy mutassunk egy kicsit közösségünk és művészetünk sokszínűségéből és annak ellenére, hogy a napos, bár kissé szeles, hűvös időben a körülmények nem voltak épp ideálisnak nevezhetők, az evangélikus templom előtt összesereglett szép számú közönség véleményem szerint pontosan megértette, mire szántuk ezt a fél órát, mit szeretnénk mondani nekik. Igazából ebben a mondadóban semmi különleges, vagy nagy ívű nincsen. Lényege a „mindent lehet, de minőséggel!” felkiáltáson alapul, ennek szellemében pedig igyekeztünk 30 percben körüljárni, mit is tudunk mi csinálni azon belül, amit kórusnak nevezünk.
A hallgatóságot pedig szépen lassan, de sikerült magunkkal ragadnunk e rövid kis utazásra, pedig ami a teret illeti, nagy volt a kísértés, hogy mással tarthassanak, hiszen a rendezvényből kifolyólag és a tér közterület jellegéből adódóan a téren nagy volt a forgalom, elég csak a bevezetőben már említett kisvonatra (alias dottó), vagy az időnként feltűnő bogárhátúakra, lovascsapatokra és egyebekre gondolni, amik átvonulásukkal okoztak némi zavart és hoztak némi zaj és/vagy levegőszennyezést. A kórus fegyelmezettségére és a közönség kíváncsiságára, nyitottságára jellemző, hogy ezek a nem zenei intermezzók valójában csak a köztéri jelleget adták hozzá a kórustérzenéhez, de talán az élményből nem vettek el semmit. Nem csupán az összeválogatott műveket sikerült jó minőségben előadnunk, de hallgatóink a hálás tapson túl is részeseivé váltak az előadásnak, így pedig talán sikerült megmutatni mitől más és jó énekelni egy kórussal/kórusban, vagy éppen azt, hogy mitől vagyunk mi Fidelissima. Bárhol, bármikor. Még akkor is, ha feltűnik egy úr cirokseprűvel, csikósruhában, egy kukát vonszolva maga után… elképesztő…
Szilágyi Miklós karnagy
Média
sopron.info.hu (2020.09.13.) | SopronMédia (2020.09.22.) | Kisalföld (2020.09.27.) | Soproni Téma (2020.09.30.)
Fényképek
Fotó: Kubicsek Ferenc, Vágány Luca Sára
Műsor
KultUdvarok (önálló minikoncert)
2020. szeptember 27., vasárnap, 17.30, Sopron, Evangélikus templom előtt
- SZOKOLAY Sándor: Locarnói motetta (Örvendjetek az Úrnak!) [Op. 86 (1972)]
- DARÓCI BÁRDOS Tamás: Muzsikus dal
- DARÓCI BÁRDOS Tamás: Járd ki lábom II., III.
- S. NAGY István – NOVAI Gábor: Csöngess be hozzám jóbarát
- DEMJÉN Ferenc: Ma lesz a holnap tegnapja
- ADAMIS Anna – PRESSER Gábor: Ringasd el magad
vezénylő: SZILÁGYI Miklós
