II. Concordia Kórusfesztivál – beszámoló

Kőszegen vendégeskedtünk egy nagyszerűen megszervezett kórusfesztiválon.

 

média >>> | felvétel >>>

 

Kórusvezetőként úgy gondolom, hogy a tegnapi rendezvény nem csak az együttlét és a jó hangulat miatt marad emlékezetes, hanem a színvonal miatt is. A kórusokon szinte észrevehetetlen volt a másfél év kényszerszünet. Gyönyörű, míves műsorokat hallhattunk tőletek, amiért külön köszönettel tartozom. Bízom benne, hogy a fesztiválunk erőt ad a folytatáshoz, az építkezéshez, hiszen nem tudhatjuk, ítéltetünk-e a következőkben újra hallgatásra. De ha így is lesz, muszáj tovább dolgoznunk, énekelnünk, hiszen ilyen, nagyszerű dolgokat tudunk együtt létrehozni.

Bízom abban is, hogy tegnap megerősíttettek a régi barátságok és születtek új kapcsolatok, hiszen látszik mennyire fantasztikus közösséget alkotunk együtt. (Abban pedig csak reménykedni tudok, hogy Kodály és Bárdos tanár urak elismerően bólogattak ránk odafentről, nem pedig husángokkal várnak majd engem annak idején.)

Azért is folytatnunk kell, mert nagyon úgy néz ki, lesz lehetőségünk megrendezni a III. Concordia Kórusfesztivált is, de persze biztosat erről még nem lehet mondani.

 

Szilágyi Miklós
karnagy

 

Fotó: Soproni Kórusok
Tovább a galériához >>>