Adventi fellépések

A soproni hagyományokhoz híven idén is a Fidelissima Vegyeskar énekelhetett a város hivatalos ünnepi programsorozatához tartozó első adventi gyertyagyújtásnál és előtte az adventi minikoncerten.

A gyertyagyújtás előtt rövid koncertet adtunk a Nagyboldogasszony bencés templomban. Az ódon Kecsketemplom padsorai megteltek érdeklődőkkel, karácsonyi dalokból álló műsorunkat sokan hallgatták. Mindig örömmel veszünk részt a városi ünnepségeken – hisszük, hogy a zene mindenkié és az adventi várakozáskor is összeköti az embereket. Advent első vasárnapján mindkét koncerten kórustársunk, Horváth Enikő Sára vezényelt, közreműködését hálásan köszönjük!

A tavalyi évhez hasonlóan a Fő téri Szentháromság-szobornál lobbant fel a hit lángja december 3-án. Együttesünk Michael Praetorius „Szép rózsabimbó nyílt ki” című kórusművét, Harmat Artúr „Istengyermek” feldolgozását, valamint Demény Dezső „Aranyszárnyú angyal” feldolgozását adta elő a rendezvényen. A Fidelissima Vegyeskarnak nagy megtiszteltetés, hogy évről évre a mi közreműködésünkkel ünneplik advent első vasárnapját.

Etzl Edgár kórustitkár

Média

SopronMédia (2024.12.01.) | Soproni Téma (2024.12.04.) | Soproni Téma hivatalos Facebook-oldal, galériával (2024.12.01.) | Sopron TV – Híradó (2024.12.02.)

Fényképek

„Istengyermek” – adventi minikoncert

Fotó: Sopron Advent (Szeniczei Patrik)

Adventi gyertyagyújtás

Fotó: Kisalföld (Máthé Daniella)

Műsor

„Istengyermek” – adventi minikoncert (önálló hangverseny)
2024. december 1., vasárnap, 17.00, Sopron, Nagyboldogasszony templom

  • TÁRKÁNYI Béla – ZSASSKOVSZKY Ferenc: Dicsőség mennyben az Istennek
  • DEMÉNY Dezső: Puer natus
  • PRAETORIUS, Michael: Szép rózsabimbó
  • HARMAT Artúr: Istengyermek
  • DEMÉNY Dezső: Aranyszárnyú angyal
  • BÁRDOS Lajos: Karácsonyi bölcsődal
  • SZILÁGYI Miklós: Ó gyönyörűszép titokzatos éj
  • GERZSENYI Sándor: Csillagfényes csöndes éjjel
  • DARÓCI BÁRDOS Tamás: Mostan kinyílt
  • FARKAS Ferenc: Áldott éj
  • PAPP Lajos: Mennyből az angyal

közreműködő: Varjaskéri Anita (szólóének)
vezénylő: HORVÁTH Enikő Sára

Adventi gyertyagyújtás (közreműködés)
2024. december 1., vasárnap, 18.00, Sopron, Fő tér

  • PRAETORIUS, Michael: Szép rózsabimbó
  • HARMAT Artúr: Istengyermek
  • DEMÉNY Dezső: Aranyszárnyú angyal

vezénylő: HORVÁTH Enikő Sára