Adventi fények, 2019

Csodálatos élményben volt része mindazoknak, akik 2019. december 7-én ellátogattak a soproni Evangélikus templomba. A „Fidelissima” Alapítvány és a Fidelissima Vegyeskar által szervezett jótékonysági hangversenyen több százan vettek részt, hogy adományaikkal támogassák a soproni fogyatékossággal élő és/vagy rászoruló gyermekeket gondozó intézményeket.

 

média >>> | felvétel >>>

 

Jubileumi évünk méltó lezárása volt az immár hagyománnyá vált „Adventi fények” koncert. Az eseménydús évad végére némiképp elfáradtak az énekesek, de a lelkesedés, hogy segíthetünk, összehozta a csapatot és mozgósította az energiákat.

Ez a mozgósítás azonban ez alkalommal kifejezetten nehéz volt, hiszen a méltón megünnepelt negyedszázados jubileum után hirtelen sokkal kevesebben lettünk. Ismét meg kellett küzdenünk a városunkkból elköltöző kórustársak hiányával, de voltak néhányan, akik az ünnepi koncerttel szerették volna méltón lezárni hosszú évekre, évtizedekre visszatekintő kórusbéli pályafutásukat. Sok mindent át kellett értékelnünk akkor, hiszen a következő évre, évekre szóló impozáns terveink a létszám megfogyatkozásával ha nem is kerültek veszélybe, de mindenképpen megértek az átgondolásra. Ezek között a tervek között ismét hangsúlyos szerepet kell, hogy kapjon a kóruséneklés, és egyáltalában a Fidelissima kórus népszerűsítése. De erről majd később…

Így aztán megfogyatkozva kezdtünk neki a jótékonysági koncertre való felkészülésnek. A művek már ismerősen csengtek, igaz ez még akkor is, ha tizenhét idegen nyelvű szöveg megtanulásához újra kellett némi erőfeszítés. Dolgozni kellett a darabok felépítésén is, hogy az idegen nyelvű szöveggel együtt úgy tűnjön, hogy a hallgató valóban autentikus előadást hall, hiszen mindig erre törekszünk. Ebben aztán ismét egy kissé elfáradt a csapat, elveszett a lelkesedés a részletek között, és ezt az eltűnő lelkesedést csak maga a koncert tudta visszahozni.

Mert amikor fent álltunk a koncertjeinknek most már sokadszorra helyt adó evangélikus templom karzatán és lekapcsolták a templom belső világítását, tudtuk, hogy szép számú közönségünk mellett az általunk támogatni kívánt gyermekek is ott ülnek a templom padjaiban, akkor már nem számított az, hogy hányan állunk és énekelünk ott, hogy mennyien lehetnénk, vagy éppen mennyire fázunk a hideg templomban. Ott és akkor ismét csak a zene számított. A zene, amit annyira szeretünk, és hogy ezzel az annyira szeretett dologgal, azzal hogy hetente három órát szánunk egymásra és ezeknek az apró remek műveknek a kiművelésére, ezzel most segíthetünk, adhatunk.

Jómagam a koncerteket, fellépéseket mindig egyfajta ajándékozásként fogom fel. De általában ez az ajándékozás megmarad „csak” az élmény szintjén. Félreértés ne essék: az élmény a legfontosabb egy koncerten. De az „Adventi fények” arról szól, arról is szól, hogy a zenén keresztül, a kóruséneklésen keresztül, egy összetartó közösséggel igenis lehet változtatni. Nemcsak egy estén, egy rövidke órára lehet élményt adni, de közvetve kivehetjük a részünket abban, hogy az általunk támogatott nehéz sorsú gyermekek az év többi napján is kapjanak élményt, és az élményen keresztül erőt, tapasztalják meg azt, hogy semmivel sem kevesebbek másoknál.

Sajnos – bár ez közhelyként hat – korunk nem arról szól, hogy az emberek időt és energiát szánnának egy közösségre, ezzel együtt természetesen saját magukra. Ilyenkor, Karácsony előtt az emberek persze szeretnek jótékonykodni, szeretik érezni azt, hogy ők is tettek jót. De érdemes feltenni a kérdést: megváltjuk-e magunkat azzal, ha évente egyszer a szokásosnál jószívűbbek vagyunk? Nekünk – fidelissimásoknak – hatalmas öröm, hogy a koncertjeink megtelítik emberekkel a koncert helyszínét, de a legnagyobb ajándék, ha vannak olyanok, akik hetente egyszer velünk ünneplik a barátságot, az éneklést és a zenét. Ezzel segítenek abban, hogy élményt adjunk, hogy minden egyes koncerten adjunk valamit saját magukból. Mert negyedszázad után elmondhatjuk, hogy értékes, amit csinálunk, de hogy ez ne csak egy fogalom legyen, ne csak elmondhassuk hogy egyszer segítettünk, hanem egy élő közösség részeként folyamatosan tenni tudjunk, ahhoz a régi tapasztalt énekesek mellé, és a fiatal, forrófejű karnagy keze alá mindig kellenek az új emberek, akik segítenek segíteni, segítenek tovább vinni a lángot.

Szilágyi Miklós
karnagy

 

Csodálatos módon alakultak a technikai, személyi feltételek. Kellett egy nagy teljesítményű projektor, egy 6×3 méteres vászon, amit persze fel is kellett lógatni, ehhez kellett egy áthidaló, mely keresztben átérte a templomot. És megkaptuk: a velünk már többször együttműködő Hajas Zsolttól és a Távoli Fény Vizuáltechnika nagyon segítőkész munkatársaitól.

És persze kellettek homokfestők: Végh Lajos és Városi Gabriella, akik ha lehet, még lelkesebben jöttek az idén, mint tavaly.

A szervező sokszor ütközik falakba, akadályokba, megoldandó helyzetekbe… De ha az Úr Isten támogatni akar valamit és valakiket, akkor ugyan ki állíthatná meg? Számomra az, ahogy végül mindez elrendeződött, az advent csodája.

Köszönjük!

Takács Eszter
kórustitkár

 

Fotó: Péterfalvi Katalin
Tovább a galériához >>>