Adventi fények, 2017

Csodálatos élményben volt része mindazoknak, akik 2017. december 9-én ellátogattak a soproni Evangélikus templomba. A „Fidelissima” Alapítvány és a Fidelissima Vegyeskar által szervezett jótékonysági hangversenyen több százan vettek részt, hogy adományaikkal támogassák a soproni fogyatékosággal élő és/vagy rászoruló gyermekeket.

média >>> | felvétel >>>

A fényjátékkal kísért koncert, melyet az Oszvald Enikő vezette Hunyadi Általános Iskola Kórusának megindítóan lelkes éneke, illetve a Schárfyné Halmos Erika vezette Bim Bam Band is színesített, meghatotta a közönséget. A kórus számára pedig az volt a megható, hogy milyen lelkesen énekelt a közönség Szilágyi Miklós karnagy vezetésével.
A Fidelissima Vegyeskar nem titkoltan keres új és új megoldásokat, amikkel – elsősorban a meghívott gondozott gyermekek kedvéért – olyan audiovizuális élményt tud nyújtani, amellyel minden érzékszervre képes hatni. A kórus lehetőségeihez mérten igyekszik a háttérben maradni, csak a hangjával szolgálni.
Miben volt más ez a koncert, mint a legtöbb jótékonysági megmozdulás?

  • Egyszerre támogatott öt, vagyis majdnem az összes soproni fogyatékossággal élő és/vagy hátrányos helyzetű gyermekeket gondozó intézményt, így azok is részesülnek a támogatásból, akiknek nem áll módjukban felhívni magukra a figyelmet.
  • Több, mint félszáz gyermek és gondozó volt jelen a támogatott intézményektől, hogy az anyagi támogatáson túl lelki támogatást is kaphassanak.

A legmeghatóbb jellemzője ennek a rendezvénynek talán az, hogy a néhány nagyobb cég támogatása mellett nagyon sok kisebb cég, magánszemély jószándéka, szeretete nyilvánult meg ezen az eseményen, ami áthatotta az egész estét.
A szervezők ezúton is köszönik mindenkinek a támogatást, amellyel hozzájárulnak a gyerekek ellátásának javításához. A befolyt adományok 2018 januárjában jutnak el a támogatott intézményekhez.

Köszönjük, hogy adományaikkal, támogatói kártyák vásárlásával és/vagy személyes jelenlétükkel segítették a kezdeményezésünket és szereztek örömet a gyerekeknek!

Takács Eszter
kórustitkár

 

Tovább a galériához >>>
Fotó: Lisznyai András, Mike Rolland