III. Soproni Kórusünnep – beszámoló

A 2020-as év elején Magyarországot elérő koronavírus-járvány egy csapásra ellehetetlenítette a kórusok munkáját, így a Soproni Kórusünnep megrendezése is lehetetlenné vált. A 2021. július 10-i rendezvény ezért egyfajta életjel volt – a kórusoktól a közönségnek…

 

Új helyszínen

A Kórusünnep célja, hogy a soproni és Sopron környéki kórusok megmutassák magukat egymásnak és a kóruszenét kedvelő közönségnek.

A Leck-villa felújításával új helyszínnel bővült a szabadtéri koncertek palettája. Egy csodálatos környezetben, árnyas fák alatt zajlott az ünnep.

Szabadtéren énekelni, hangosítás nélkül mindig nagy feladat. Első darabunk – Daróci Bárdos Tamás: Járd ki lábam, II. Csúfolódó, III. Mulatozó tétele – piánóval kezdődik, ami kissé halk volt ebben a miliőben, ráadásul egy kicsit mi is meg voltunk illetődve, de ahogy a darab dinamikája hangosodott, úgy oldódtunk fel mi is. Második darabunkat – Bergendy: Ma lesz a holnap tegnapja – már egészen fesztelenül énekeltük.

A színes kórusos délutánt a Four Fathers énekegyüttes nagysikerű koncertje zárta, melybe a közönséget és a kórusokat is bevonták.

Nagy öröm volt számunkra, hogy ismét közönség előtt léphettünk fel!

Takács Eszter